Transpersonal® tulajdonságokat fejlesztő eszközök

Amitől kinyílik a lényed világa és felerősödnek képességeid.
Fejlesztő Eszközök

Fejlődéssel az egészséges önvalódig és azon is túl a Transpersonal® segítségével

Az emberek többsége egyáltalán nem foglalkozik a lelkével, vagyis annak energetikai kivetülésével, az aurájával, amiben minden tárolódik, amivel inkarnációkon keresztül nemesítette magát a lélek, a tapasztalatok útján.

Ahhoz, hogy megtudjuk mi a feladatunk a létezésben, kapcsolatba kell kerülnünk a lelkünkkel, továbbá a felsőbb énünkkel. A kapcsolat maga nem elég, hiszen ezen a csatornán keresztül elérhető információkat megfelelően, tisztán meg kell tudnunk érteni.

Mit jelent és hogyan érhető el a felső énnel és a Teremtő szellemi hierarchiával való szinkron kommunikáció? Kell-e ehhez valamilyen szintű lelki-szellemi érettség, hogy ilyen területekre merészkedjünk? Hogyan tudja a Transpersonal támogatni az emberi és spirituális fejlődésedet?

Ide kattintva megnézheted a Transpersonal® eszközök ismertető kisfilmjét.

Tudtad hogy a szimbólumoknak milyen nagy szerepe van az emberek kommunikációs életében és fejlődésében?

Tudati inspiráló és állapot javító, energetizáló hatásuk már tudományos mérésekkel is bizonyított.

Bővebben itt olvashatsz

Események

dec
20
pén
2019
” Szellemi Reneszánsz” Felnőtt tréning- előkészítő foglalkozása @ Aranyfonal Fejlődési központ
dec 20 @ 18:00 – 20:30

 

Ha nem állsz meg és fejlődsz a változásodért, 2020-ban sem csökkennek a hibáid okozta problémáid.

KOMOLYAN SZÁMÍT NEKED A JÖVŐD ÉS A TESTI LELKI EGÉSZSÉGED?

Tény, hogy a következő évedet tekintve, ahogy tudsz vetni, úgy fogsz benne aratni.

Szeretnél potenciálisabban nekiindulni a 2020-as évnek? 

Akkor időt, energiát ne csak másnak adj, hanem szánj magadra is építő időt!

A jövőbéli előnyös önmenedzselésed csak fejlesztett, tudatosabb önműködtetéssel valósulhat meg.

Mi kell ahhoz, hogy a jövőképed tervei ne csak képek maradjanak?

Az év végének szólnia kell az önismeret rendezéséről és a tulajdonságok, képességek fejlesztéséről is, hogy a jövő kihívásait fejlettebb eszköztárral kezelhesd.

Amennyiben kevesebb küzdelemmel kívánsz áramolni 2020-ban, akkor jelentkezz   ” Szellemi Reneszánsz” tréningre.

Tematikai címekből:

Ki vagy te, mint lélek- szellem formula?

Ön és környezeturalom működtetése.

Testi és szellemi, lelki egészség fenntartása.

A tudatosabb életművelés fenntartásának módja.

 

A” Szellemi Reneszánsz ” fejlődési csoport 2020 január 10. – én, péntektől indul.

Belépést segítő előkészítő foglakozás                                                                                                                                                                           2019.12.20- án, pénteken 18:00 – 21:00-ig lesz.                                                                                                                                                        A foglakozás támogatása: 3500 Forint
Helyszín:
Aranyfonál Fejlődési Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 58. 1. emelet 4. (kapucsengő: 15)

Amennyiben komoly érdeklődő vagy, de nem tudsz eljönni a 2019.12.16.-án az előkészítő foglalkozásra, sebaj kérlek egyeztess velem időpontot, a 06 20 525 9592 telefonszámon.

Tény, hogy a gyarapított, helyes tudás birtoklásával kevesebb életbéli kellemetlenséged lesz.
Ennek elérésében támogat téged
Dévity István, Transpersonal vezető, emberi és spirituális fejlődést támogató önfejlesztési specialista

 

 

 

Összes Esemény

Transpersonal® speciális vitalizáló és fejlesztő kártyák

Megnézem

Transpersonal® aurát és fejlődést optimalizáló terápiás eszköz

Megnézem

Transpersonal® tulajdonságokat fejlesztő energetizáló felsők

Megnézem

Legújabb írásaink

Facebook

Instagram

This error message is only visible to WordPress admins

Error: API requests are being delayed. New posts will not be retrieved.

There may be an issue with the Instagram access token that you are using. Your server might also be unable to connect to Instagram at this time.

Error: API requests are being delayed for this account. New posts will not be retrieved.

There may be an issue with the Instagram Access Token that you are using. Your server might also be unable to connect to Instagram at this time.

Error: No posts found.

Make sure this account has posts available on instagram.com.

Error: admin-ajax.php test was not successful. Some features may not be available.

Please visit this page to troubleshoot.