Alap információkkal segítünk, hogy eligazodj a szimbólumok világában

Tény, hogy a fizikális, sűrűbb megnyilvánulású világunkban minden ideának van egy formát is öltött vonulata, amellyel egyben szimbolizálja is magát.

Az embert szimbólumok vették körül létezésétől kezdve, és az idők folyamán maga is szimbólumokat készített, képezett le és használt.

Értesülj elsőként minden eseményünkről - Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ősi szimbólumokról

A szimbólumalkotás egyidős az emberiséggel. Az ember azért hozott létre szimbólumokat, hogy kifejezze velük mindazt, amit tudatosan megtapasztalt, de másképpen nem tudott kifejezni, azaz az emberi tudat olyan állapotait és lehetőségeit, amelyekre nincs szó, legfeljebb kép. Az ősi tradíciós jelképek egyetemes, örök érvényű törvényszerűségeket foglalják magukba és azt ábrázolják.

Az igazság keresőt természetfeletti igazságokhoz vezeti el, vagyis a hétköznapi alantasabb valóságon túl a magasabb letisztult igazságokról szólnak, melyet az ember is fejlődése során megérthet és alkalmazhat.

A jelképrendszer tudásként létezett és létezik, az emberek értették és tudatosan használták ezt a „nyelvet”, amelyet a modern, sűrű anyagi világgal gondolkodó racionális ember már elfelejtett. Kevésbé vesznek tudomást a szimbólumokról, pedig ma is hemzsegnek körülöttünk az otthonunkat díszítő különböző motívumoktól a céglogókon, a nemzeti, vallási vagy politikai jelképeken át, egészen a számokig a betűkig és a nyelvünkig átszővik a mindennapjainkat.

A mai világban mégis alig van valaki, aki érti és megfelelően értékeli, használja a szimbólumokat. Inkább a felületes használat, vagyis az alany szimbólumokkal történő tudattalan befolyása él többnyire manapság. Az emberek hordanak ruhájukon is szimbólumokat, de tudják-e, hogy azok igazán hasznosak-e számukra? Több esetben a márka jelzést reklámozzák, amivel nem saját maguknak tesznek jót, hanem erősítik a logót alkotó márka céget.

Jelképek sokasága vesz minket körül nap mint nap. Mint ahogy a világegyetemben minden, a szimbólumok is erőt, rezgést képviselnek. Például az asztrológiai zodiákus csillag jelképek energiájukkal képesek hatni ránk és üzeneteiket akkor is befogadjuk, ha nem tudatosan ismerjük a jelentésüket, azonban megismerve őket teremtő, fejlesztő erejüket tudatosan is kiaknázhatjuk.

Integrált intelligens szimbólumok felhasználása és hatásai az emberre nézve

Ősidők óta létezik és alkalmazzák a jelekkel, geometriai ábrákkal való gyógyítást és önfejlesztési technikákat. A megfelelően elhelyezett vonalak, vonalsorozatok a jelgyógyászat és önfejlesztés alapelemei, és majd minden ábra felbontható alapegységekre. A jelekkel való gyógyítás, önfejlesztés, állapotváltoztatás az idők folyamán minden kultúrkörben, minden földrészen ismerté vált.

A szimbólumok alakító hatásukra és formafelvételére vonatkozó példák és mérések

Erich Körbler a XX. század végének egyik legnagyobb alakja. Elméleti és gyakorlati munkásságával új alapokra helyezte a betegség fogalmát, kialakulásának megismerését, a diagnosztikát, a terápiát, a teljes orvosi gondolkodásmódot.
Az „Új homeopátiának” (Neue Homöopathie) nevezett tudományterület, az energetikai, informatikai, hullámelméleti fizikai fogalmakat illeszti be nemcsak az orvosi-, hanem a hétköznapok gondolkodásmódjába is.

Az emberiség egyik legrégebbi tudásáról van szó, melynek elméleti hátterét és működésének mérését már a legújabb biofizikai és információs kutatási mérőeszközökkel lehetővé tették.

Nem hinni kell benne, itt a tények beszélnek.

Egy közeg alap információ tartalmi elemeinek tiszta rezgés tartománya, és a vele kapcsolatba lépő külső rezgés információ tartalmának interakciója adja meg, az eredeti állapotához képest, a más új tartamú önmagára jellemző formáját.

Rezonancia energia =  vibráció.

Vibráció = forma felvétel, másult létezés.

 

Egy adott rezgésből szimbólumot megjeleníteni, vagy szimbólummal rezgést gerjeszteni ugyanazt jelenti.

 

Példák a rezgés információk megjelenítésére

Nem hinni kell benne, itt a tények beszélnek.

Egy közeg alap információ tartalmi elemeinek tiszta rezgés tartománya, és a vele kapcsolatba lépő külső rezgés információ tartalmának interakciója adja meg, az eredeti álapotához képest, más új önmagára jellemző formáját.

 

Rezonancia energia =  vibráció.

Vibráció =  forma felvétel,élet.

Egy adott rezgésből szimbólumot megjeleníteni vagy szimbólummal rezgést gerjeszteni ugyanazt jelenti.

„A vizet megérteni nem más, mint megérteni a világegyetemet, a természete csodáit és magát az életet.”
Dr. Masaru Emoto

Dr. Masaru Emoto egyike volt azoknak a tudósoknak, akik láthatóvá tették az eddig láthatatlant, vagyis a víz által felvett alakállapotokat, a vizet ért információk alapján.

Dr. Masaru Emoto két fontos videója a vízről és a rezgésről, illetve vibrációs rezgés frekvencia alakzatok

Tény, hogy a létezésben létrehozott dolgok, legyen az szilárd, folyékony, légnemű vagy fény, illetve hang, hatást gyakorol környezetére. Fázisaiban kifelé ad és befelé felvesz rezgéseket, így ezektől változik belső állapot minősége, vagy akár formája is.

Auránk is vagyis lelki testünk az, ami emberi lényünk metafizikai energetikai része az energia központjain csakrákon keresztül áramoltatja a különböző rezgésű energiákat, amennyiben annak szerkezete és működése jó.

A szimbólumokat tehát tudatosan fejlődésünkhöz használva energia és tulajdonság hiányainkat pótolhatjuk, akár rezgésszintünket, energia szerkezetünket modulálhatjuk, de akár magasabb szintre is emelhetjük élet energiáinkat, ösztöneinket és bővíthetjük képességeinket.

Az életben való helytállásodban jellemminőségeid a jelen szintedig vittek el. Innen csak fejlesztéssel haladhatsz tovább előnyösebb életélésed felé.

Amennyit tudsz a szimbólumokról, annyival nő használatukkal a hatalmad belső és külső környezetedben.

Ismerd meg és használj te is intelligens szimbólumos eszközöket önfejlesztésedhez, amelyek célzottan inspirálják és rendezik a fejleszteni kívánt jellemi vagy képesség területeidet!